49. TIT-Kalmár László Matematikaverseny döntőjéről 2020. november 6.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az 1960-as években indította el a Kis Matematikus Baráti Körök (KMBK) mozgalmat, melyhez 1971-től szervesen kapcsolódott egy országos verseny. Ez a verseny eleinte az 5-8. évfolyamok számára szerveződött, majd fokozatosan kiterjedt a 3-4. évfolyamok számára is. 1977 óta Kalmár László matematikus nevét viseli ez a kezdeményezés, melynek Dr. Lovász László Abel-díjas matematikus, akadémikus a fővédnöke.

A 2020. évben megrendezésre került 49. TIT-Kalmár László Matematikaverseny megyei fordulóját sajnos a járványügyi helyzet miatt őszre halasztva, szeptember 25-én rendeztük meg megyei és határon túli lebonyolító partnereink, valamint általános iskolák segítségével, melyen közel 1000 diák vett részt. A megyei fordulóban osztályonként a legjobb eredményeket elért versenyzőket hívtuk be az országos döntőbe, melyet 2020. november 6-án online szerveztünk meg.

Az országos döntőben közel 180 diák vett részt. A döntő idén egy fordulóból állt, mely november 6-án, péntek délután zajlott. A versenyzők a saját otthonukban, vagy az iskolájukban dolgozták ki a döntő feladatsorait. A verseny ideje alatt a TIT tapasztalt teremfelügyelői folyamatosan figyelemmel kísérték a versenyzők munkáját a Microsoft Teams rendszer videókonferenciájának segítségével. A versenydolgozatokat a versenyzőknek e-mailben kellett megküldeniük a szervezőknek a verseny vége után 30 percen belül. A dolgozatokat évfolyamonként legalább 3-3 fős versenybizottság javította. A javítás végeztével állt fel a végleges sorrend évfolyamonként. Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó megvalósítására idén a járványügyi helyzet miatt sajnos nem volt lehetőségünk. A támogatóink és a TIT által felajánlott tárgyjutalmakat, pénzjutalmakat és okleveleket postai úton küldtük meg az évfolyamonként a legjobb eredményeket elért első 3-3 helyezettnek. A határon túlról érkezett, legjobb helyezést elért versenyzők részére a határon túli különdíjakat pénzjutalomként biztosítottuk a versenyzőknek.

Minden döntőben résztvevőnek e-mailben megküldtük a saját névre szóló oklevelét.

Számos pozitív visszajelzést kaptunk az idei rendhagyó verseny megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatosan. Nagyon sajnáljuk, hogy idén nem láthattuk a nyertes diákok boldogságát, amikor átvették az értékes díjakat és az okleveleket. Reméljük, hogy a jövő tanévben is ilyen szép számmal jelentkeznek 3-8. osztályos diákok a versenyre hazánkból és a határon túlról is, és a döntőt hasonló sikerrel, de megint személyesen tudjuk megszervezni a Szent Margit Gimnáziumban.

Támogatók és partnerek

Köszönjük a támogatást 2024-es támogatóinknak!

Akik nélkül a verseny idei fordulói nem jöhettek volna létre:

Nemzeti Kulturális Alap 2024
Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Kérdése van?

Írjon nekünk üzenetet!

Írjon nekünk üzenetet!